A balesetek okainál gyakran az emberi viselkedés kerül előtérbe. De miért vállalunk kockázatot akkor is, amikor ismerjük a veszélyt? Megnézzük, mit üzennek a kvázi balesetek, a megszokások és az „eddig sem volt belőle baj” gondolkodás.
BővebbenRólunk
A Vass Munkavédelem 2006 óta segíti a hazai vállalkozásokat a biztonságos, jogszabályoknak megfelelő működésben. Munkavédelem, tűzvédelem, iparbiztonság, kémiai biztonság, valamint érintés- és villámvédelem területén kínálunk átlátható, a gyakorlatban is működő megoldásokat.
Több évtizedes hatósági tapasztalatunkat korszerű, ügyfélközpontú szemlélettel ötvözzük. Országos lefedettséggel, személyes és online támogatással dolgozunk, hogy ügyfeleinknek ne kelljen több külön szolgáltatóval egyeztetniük.
Vass Botond vagyok, a Vass Munkavédelem vezetője, valamint munkavédelmi, tűzvédelmi és iparbiztonsági szakember. Én irányítom és fogom össze szakértői csapatunk munkáját, valamint személyesen is részt veszek ügyfeleink munkavédelmi és biztonsági feladatainak megoldásában.
Munkám során munkavédelmi és tűzvédelmi dokumentációk készítésével, helyszíni oktatásokkal és bejárásokkal, kockázatértékelések összeállításával, iparbiztonsági feladatokkal, világítástechnikai kérdésekkel, valamint a vállalkozások hatósági ellenőrzésekre történő felkészítésével foglalkozom.
Számomra a munkavédelem nem pusztán dokumentáció és kötelező adminisztráció. A célom olyan érthető és használható rendszerek kialakítása, amelyek valóban segítik a biztonságos munkavégzést, csökkentik a vállalkozások kockázatait, és egy ellenőrzés során is megfelelő szakmai hátteret biztosítanak. Fontosnak tartom a személyes, közvetlen kapcsolattartást: ügyfeleink nem sablonos iratokat, hanem a saját működésükhöz igazított szakmai segítséget kapnak.
Erősségeink
30+
év hatósági tapasztalat
600+
elkészített biztonsági dokumentáció
1200+
oktatott munkavállaló évente
Szolgáltatásaink
Munkavédelem
Teljes körű munkavédelmi háttértámogatás a jogszabályi megfeleléshez és a biztonságos, stabil vállalati működéshez.
Tűzvédelem
Modern tűzvédelmi megoldások, amelyek biztosítják vállalkozása üzembiztos működését és megfelelését az aktuális előírásoknak.
Közegészségügyi-Technológiai Szabályzat (KTSZ) készítése
A kötelezettség nem kizárólag a nagy wellness szállodákra és gyógyfürdőkre vonatkozik
Iparbiztonság és kémiai biztonság
Komplex szakmai támogatás a veszélyes anyaggal foglalkozó üzemek jogszabályi megfeleléséhez és a kémiai kockázatok biztonságos kezeléséhez.
Érintésvédelem és villámvédelem
Professzionális villamos biztonsági felülvizsgálatok és villámvédelmi auditok a hibák feltárása és a megfelelés biztosítása érdekében.
Árlista
*Az árlistában szereplő árak nem minősülnek kötelező érvényű vállalási díjnak, kizárólag tájékoztató jellegűek. A végleges ajánlat minden esetben a megrendelő igényeinek, a helyszíni adottságoknak és a szolgáltatás tényleges tartalmának figyelembevételével, külön megállapodás alapján készül el.
Blog
Mennyibe kerül a munkavédelem egy vállalkozásnak? Bemutatjuk, mitől függ az ár, mikor érdemes egyszeri feladatban és mikor folyamatos szolgáltatásban gondolkodni.
BővebbenSok munkavédelmi probléma nem egyik napról a másikra alakul ki, hanem lassan a napi rutin részévé válik. Összegyűjtöttünk 7 gyakori hibát, amelyekkel a helyszíni szemlék során rendszeresen találkozunk.
BővebbenEgy munkabaleset néhány másodperc alatt változtathatja meg egy ember és egy vállalkozás életét. Bemutatjuk az azonnali lépéseket, a kivizsgálás célját és a megelőzés tanulságait.
BővebbenMunkatársaink
Vass Botond
Munkavédelmi és tűzvédelmi és iparbiztonsági szakember
Fő területei:
- munkavédelmi és tűzvédelmi dokumentációk készítése,
- helyszíni oktatások és bejárások,
- kockázatértékelések összeállítása,
- hatósági ellenőrzésekre való felkészítés
- iparbiztonság,
- világítástechnika.
Bálint Ilona
Munkaegészségügyi és kémiai biztonsági szakértő
Fő területei:
• munkahelyi komplex kockázatbecslés és kockázatértékelés készítése;
• kémiai kockázatértékelések készítése;
• biológiai kockázatértékelések készítése;
• veszélyesanyag-nyilvántartások kialakítása és karbantartása;
• munkaegészségügyi szaktevékenység (orvosi vizsgálati rend, egyéni védőeszköz-juttatási rend előkészítése);
- • auditokra és hatósági ellenőrzésekre való felkészítés.
Kun Róbert
Munkavédelmi szakember
Fő területei:
- kockázatértékelés készítése: veszélyek azonosítása, kockázatok elemzése és megelőző intézkedések kidolgozása.
- munkabiztonság: balesetek megelőzése, biztonsági eszközök és szabályok felügyelete.
- oktatás és tájékoztatás: munkavédelmi képzések, dolgozók informálása a szabályokról.
- jogszabálykövetés: a munkahelyi biztonságra vonatkozó jogszabályok és előírások betartatása.
- balesetvizsgálat: munkahelyi balesetek kivizsgálása és megelőző intézkedések javaslata.
Vén Endre
Mikrobiológus
Fő területei:
- legionella-expozíció kockázati közegek felmérése
- a hatályos jogszabályoknak megfelelő Legionella-expozíció kockázatbecslési elkészítése, benne a kockázati közegek értékelésével.
- oktatás biztosítása a létesítményben dolgozók részére a Legionella kockázatairól.
Gyakran Ismételt Kérdések
Vállalnak országos kiszállást?
Minden cégnek szükségesek ezek a szolgáltatások?
Mi történik, ha a hatóság ellenőrzéskor hibát talál?
Mennyi időbe telik egy felülvizsgálat vagy audit?
Mi történik, ha később változnak a jogszabályok?
Vállalnak oktatásokat is a munkavállalóknak?
Kinek kell rendelkeznie kockázatértékeléssel?
Minden munkáltatónak, aki munkavállalót foglalkoztat, rendelkeznie kell a tevékenységére és a munkahelyeire kiterjedő munkavédelmi kockázatértékeléssel. A dokumentumot a működés megkezdésekor, valamint a munkakörülmények vagy a technológia lényeges változásakor felül kell vizsgálni. Segítünk megállapítani, hogy vállalkozására pontosan milyen követelmények vonatkoznak.
Partnerek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Legionella kockázatértékelés
Ügyfél vélemények
Kapcsolat
Címünk: 3300 Eger, Kertész utca 166-168. 5 ép. fs. em. 2.
Telefon: +36302873735 E-mail: info@vassmunkavedelem.hu